Ebben a rovatban kedves Olvasóm mindig a legújabb könyveimből olvashat részleteket.
Jelen összeállítás a Miféle földet című verseskötetemből, a Szomjúság című regényemből és A katarzis nyomában című esszékönyvemből nyújt ízelítőt.

 

 

 

 

Eső előtt hazaérni

Jó volna még eső előtt hazaérni.
Nem zaklatni föl Istent,
se háborúval, se mással.
Hazák sírjait kikerülve
elérni a tengert:
tutajt ácsolni álmainkból -
otthonig repítsen a megszokás.

elolvasom a teljes verset

----------------------------------------------------

Férfikorom

Korom, korom, férfikorom
talicskányi kormát tolom.
Elégettem negyven évet,
mint az eső, szemerkélek.

elolvasom a teljes verset

----------------------------------------------------

A száműzetés évszakai

Miféle váratlan ajándék ez?
Amit a tél előlünk fukaron elzárt,
azt most a tavasz két kézzel szórja! -
s amire már senki se várt:
kertemben partot ér viráglomb-hajója!
Kikötnek bennem az évszakok,
a száműzetés szigetén:
a pallókon csuda-egy-színes társaság
özönlik énfelém.

elolvasom a teljes verset

 

 

Szomjúság

Amikor a kertkaput kitártam, lerántottam róla a fényruhát, amely alatt egy gyönyörű, barna szempárra leltem. Legalábbis a szeme volt az első, ami a tekintetembe égett. A hosszú szempillák alatt barnálló nagy szeme, amely bár sok szenvedésről árulkodott már az első pillanatban is, mégis őszi erdők tisztaságával és mélységével igézett. Aztán alatta a finom szarkalábak, a középkorú, érett nők vonásai, melyek nélkül a nő még nem is nő, csak ígéret. Nem is értem, miért akarják annyian egyre kétségbeesettebben a legkülönfélébb krémekkel letagadni őket. Aztán köröttük a szép formájú fej, félhosszú barna hajjal. Később a kecses nyak, keskeny, törékeny váll, formás mell, íves csípő, rövid, kissé befelé görbülő lábak, s a vádlik...: lerítt róluk, hogy gazdájuk karban tartja őket futással, úszással, hegyi túrákkal. Ruhája kifogástalan volt, könnyű parfümillat lengte körbe, de kis kezében egy hozzá nem illő, nagyméretű sporttáskát szorongatott. Rövid és zavart bemutatkozásunk után, sűrű bocsánatkérései közepette teraszomra kísértem, hellyel és limonádéval kínáltam őt. Feszengve mindkettőt elfogadta, s amíg térültem-fordultam, fél szemem mindvégig rajta tartottam. Egyrészt, mert tetszett a látvány. Másrészt, mert erőt öntött belém, ahogy megfigyelhettem kimért, nehézkes mozdulataim spanyolfala mögül, hogy ő nálam is jobban izgul: szorongó pillantásokat vetve kertemre, tárgyaimra, száraz torkával nagyokat nyelve, kezét tördelve gyűjti bátorságát a kérdésemhez, amit nyomban fölteszek majd, mihelyst visszahuppanok én is a fenekemre. Egy pillanatra mintha meg is gondolta volna magát, félig felállt, hogy elköszönjön, de mégsem tette. Megéreztem, nagyon fontos ügyben jött el hozzám.

elolvasom a teljes részletet

 

Irodalom és politika

Talán a reformkorban szúrtuk el, amikor "megszületett" az ún. hivatásos író, aki abból él, hogy ír, szerkeszt, felolvasásokra jár. Kiadók, lapok alakultak szerte a Kárpát-medencében. A legtöbb író azonban már akkor is kénytelen volt "civil" állások után nézni, ha el akarta tartani a családját. A 19. században talán a legtöbben jogászok voltak. A múlt század első felében pedig tanárok. És persze mindvégig politikusok és/vagy újságírók. A második világháború után sokan a műfordítás viszonylagos anonimitásába rejtőztek, később kiadók szélárnyékában próbálták megvetni a lábukat. Vagy gyárakban dolgoztak. A rendszerváltással bekövetkező fordulat azonban mindent összezavart. Mert a szabadság szelével együtt bedőlt a kultúrszenny is, amellyel nyugaton - amíg minket a kommunizmussal - évtizedek óta kábították az embereket. S a vers, az irodalom kihátrált ebből. Lehalkították, mint egy idejétmúlt rádiót. S míg annak előtte a költő - állt bármelyik szegletén a világnak - lelke legmélyén, még az esztergapad forgácsfelhőjében ázva is érezte, hogy fontos az, amit ír - addig ebben a nagy kavalkádban azóta sem találja a helyét, mellőzve érzi magát, s a legtöbben sértődötten, de még inkább rezignált fájdalommal leoldalognak a cselédlépcsőn. Míg régi időkben forradalmak élén lobogott, addig ma egy almafán ücsörög láblógatva, ágat farigcsál és dudorászik. Vagy gürcöl, hogy a gyerekét iskolába járathassa.
Pedig Csoóri Sándortól tudjuk: "...a politizálás kényszere nálunk jónási kötelesség, hiszen Magyarország legkiérleltebb gondolatai nem a politikai élet gondosan megmunkált talajából hajtottak ki, hanem az irodaloméból." (Nappali hold) Mi lett volna például a reformkorral Kazinczy, Kölcsey, Berzsenyi, Vörösmarty, Széchenyi... nélkül? - egészíthetjük ki e gondolatot.

elolvasom a teljes szöveget